2014. július 7., hétfő

Változás bejelentés

A gyámhivatalhoz mindenfajta változást szükséges bejelenteni. Ennek tudatában mi is felkerestük a Pest Megyei TEGYESZ-t, és bejelentettük, hogy lakcímünk megváltozott. Ezek után kilátogattak hozzánk az új címre és egy halom kérdést tettek fek. Nagyon részletes volt a kérdéssor. Tehát ezen a környezettanulmányon nemcsak az épületet vizsgálták, de még a családfánkat is. :) De tényleg. :) No, de nem volt gond, szívesen válaszoltunk minden kérdésre, csak azt nem értettük, hogy ezeket a kérdéseket miért nem tették fel eddig.
Pár hét elteltével a váci Gyámhivataltól is eljött két munkatárs, akik tündériek, nagyon kedvesek voltak. Először éreztem azt, hogy valaki érti, hogy min megyünk keresztül és nagyon jól esett a biztatásuk! Köszönjük nekik! :)

Rég írtam már bejegyzést. Ahogy nézegettem vissza a post-okat, tényleg elég sok idő telt el és azon kezdtem gondolkodni, hogy hány gyermek születhetett meg ez idő alatt és hány pár lehet most nagyon boldog. Egész életemben azt kell tanulnom, hogy türelmes legyek és ez egy nagy lecke. Várnom, kell, míg a mi időnk is eljön. Lehet, hogy hamarabb, mint gondolom. ;) Csak bízzak Urunk akaratában.

Szóval úgy gondoltam megírom azoknak, akik követik az örökbefogadásunkat, hogy hol tartunk. Baby steps, de haladunk. :)